Add meg irányítószámod, hogy a szállítási időt pontosan meg tudjuk határozni!

Irányítószám
A konyha berendezése – „Ettől a helyiségtől féltem a legjobban…”

Egy kedves ügyfelünktől kapott visszajelzés után született meg bennünk a gondolat, hogy vásárlóink beszámolóin keresztül mutassuk be, hogyan lehet ízlésesen, mégis pénztárcabarát módon otthonossá varázsolni egy helyiséget. A cikksorozatunkat útnak indító részben egy nappali újragondolását mutattuk be, a második fejezetben egy hálószoba került a középpontba, most pedig egy konyha átalakítását meséljük el.

Az alábbiakban Veronika osztja meg velünk a történetét, aki új lakása megvásárlását követően döntött úgy, hogy belevág a legnagyobb kihívást jelentő helyiség felújításába. Beszámolójában megosztja velünk, hogy milyen szempontokra figyelt oda a konyhabútorok kiválasztásánál, és azt is elárulja, hogyan sikerült a kiadásokat 500 ezer forint alatt tartania.

A konyha berendezése lépésről lépésre

„Hosszas keresgélés után sikerült találnom egy ingatlant, aminek ideális volt az elhelyezkedése, árban összhangban állt az eredeti elképzeléseimmel, és az állapotával is ki voltam békülve. Egyedül a konyhánál éreztem azt, hogy a beköltözés előtt még rendbe kell hoznom. És éppen ez volt az a helyiség, amitől a legjobban féltem…

Aki már vásárolt lakást, pontosan tudja, hogy mire gondolok. Ha a fürdőszoba és a konyha rendben van, kis túlzással azt lehet mondani, hogy minden rendben van – hiszen ez az a két helyiség, amire a legtöbbet kell költeni, ha felújításra van szükség. A fürdőszobával szerencsém volt, a konyhával kevésbé. Nem volt borzasztó a helyzet, de a konyhabútorokra mindenféleképpen ráfért a csere, ráadásul az étkezőasztalnak és a székeknek is híján voltam…

A legnagyobb falattal kezdtem

A legelső lépés természetesen a konyhabútor kiválasztása volt. A Megfizethetőbútor kínálatára egy Facebook hirdetésre kattintva találtam rá. Eleinte csak a különálló elemek között nézelődtem, de hamar rájöttem, hogy sokkal könnyebb dolgom lesz, ha konyhagarnitúrában gondolkodok. Így sikerült rálelnem a csillogó kis „ékszerdobozomra”.

A konyha berendezése – „Ettől a helyiségtől féltem a legjobban…” - megfizethetobutor

A Vetro összeállítás méreteiben tökéletesen passzolt a kiszemelt helyre, és aprócska finomításokkal a tűzhelynek, a páraelszívónak és a hűtőszekrénynek is sikerült helyet találnom (a mosogatótálcát és a csaptelepet kértem a csomaghoz, így azoknak a beszerzésével szerencsére már nem kellett foglalkoznom).

A megszokottól eltérőt kerestem

A konyhagarnitúra kiválasztásával a nehezét letudtam. Két fontos kiegészítőre volt még szükségem: egy asztalra és a hozzá passzoló székekre. Eldöntöttem, hogy a modern vonalat követem, valamint azt is elhatároztam, hogy a hagyományostól eltérőt keresek. Az étkezőasztalokat összegző felületen rögtön az első oldalon szembe jött velem a másik nagy „szerelmem” – egy hónap használat után úgy gondolom, hogy nem túlzás ezt mondani, hiszen tényleg rajongok az újdonsült asztalomért.

A konyha berendezése – „Ettől a helyiségtől féltem a legjobban…” - megfizethetobutor

A Farnel étkezőasztal középre helyezett tartószerkezetének köszönhetően egyszer sem kellett még szentségelnem, mert belerúgtam volna a bútor valamelyik lábába. Az X elem a konyhám ékköve lett, az asztal hatalmas, hófehér lapja pedig számos esetben sietett már a segítségemre. Stabil, praktikus, a különleges kialakítását pedig nem cserélném semmire.

Volt, ami fejtörést okozott

Kosárba tettem a konyhagarnitúrát, megtaláltam az asztalt, már csak a megfelelő székekre kellett rábukkannom, hogy teljes legyen a boldogságom (nem úgy terveztem, hogy mindent egyetlen helyről rendelek meg, de a Megfizethetőbútor kínálatában az összes kiegészítőre ráleltem, amit kerestem).

Érdekes mód a legkisebb elem okozta számomra a legnagyobb fejtörést… A konyhagarnitúra és az asztal már tökéletesen harmonizált egymással (a virtuális kosaramban türelmetlenül várták, hogy a megrendelés gombra kattintsak), egyedül az ülőalkalmatosságot kellett még belepasszíroznom ebbe az idilli képbe. A problémát az jelentette, hogy három széket is találtam, amik minden szempontból megfeleltek az elképzeléseimnek.

A konyha berendezése – „Ettől a helyiségtől féltem a legjobban…” - megfizethetobutor

A kiszemelt kiegészítők borzasztóan hasonlóak voltak, éppen ezért egyikre sem tudtam egyértelműen rábólintani. A K132-es székben tetszett a fekete betét és a háttámla csíkozása, a K250-esben a króm fejrész mellett csalogató volt a kedvező ár, a K231-es pedig letisztultságával és pihe-puha háttámlájával próbált elcsábítani. Végül sikerült is neki. Igaz, hogy a másik kettőhöz képest ennek volt a legborsosabb ára, de annyit spóroltam a konyhagarnitúrán, hogy belefért a költségvetésbe.

És akkor a végösszeg…

„A konyha berendezése 500 ezer forint lesz (alsóhangon)” – vásárlás előtt ez az összeg jelent meg a fejemben. Hogy mennyi lett a vége? 466 ezer forint. Mindezt úgy, hogy egyetlen bútornál sem kellett magamnak azt mondanom, hogy „Veronika, gondolkodj, ezt nem engedheted meg magadnak.” Ami megtetszett, azt bizony kosárba raktam.

A Vetro konyhabútorra mosogatótálcával és csapteleppel együtt (akciós áron) 138 ezret, a Farnel étkezőasztalra 112 ezret, a hat darab K231 székre pedig 216 ezret költöttem. Igen, a székeken tudtam volna még spórolni, de egyszerűen beléjük szerettem. És nem bántam meg…”

Bízunk benne, hogy Veronika története ötletet adott a konyhád újragondolásához. Ha további inspirációra van szükséged, nézd meg a Megfizethetőbútor teljes kínálatát, és csapj le a legjobb ajánlatokra: KATTINTS IDE!

Olvasd el cikksorozatunk korábbi részeit is!

Eszter nappalijának történetét IDE KATTINTVA, Gábor hálószobájának történetét pedig IDE KATTINTVA tekintheted meg.