Add meg irányítószámod, hogy a szállítási időt pontosan meg tudjuk határozni!

Irányítószám
Pici lakásba apró bútorok

Megfizethetőbútor csapata néhány tippel és ötlettel szolgálhat Önöknek!

- Először is, határozd meg a megfelelő színt új otthonodba.

- Ajánlanám figyelmébe a fehér falat, hiszen optikailag növeli a teret, a világos szín úgy szintén. A fehér örök trend, nem lesz egyhangú, unalmas a lakás. Helyezzünk színes képkereteket a falra, ami színt varázsol otthonunkba.

- Nem célszerű nagy méretű burkólót, csempét használni apró lakásunkba, hiszen ez még kisebb hatást kelt majd a szemnek összességében. 

- Amennyiben módunk van rá, a nyílászárók nagy méretűek legyenek, minél több fény jöhessen keresztül rajta. Tipp: A függöny áttetsző legyen, ez olyan hatást fog kelteni, mintha a természettel kapcsolatban állnánk. Ezzel a hatással belülről tágasabbnak tűnik majd otthonunk.

- Mindenképpen szeparáljunk el egy kisebb részt a hálószobánknak. Tipp: válasszunk ki egy sarok részt. Ha módunk van rá, válasszuk le térelválasztóval, tolóajtóval, polcrendszerrel a helyiséget. Ajánlanám, hogy mindenképpen tartsuk meg a hálószoba intimszféráját. Szükségünk lehet elvonulni még úgy is, ha másik szobánk nincsen. Hidd el, a hatás elérhető!

-  Mellékhelyiség kialakításában legpraktikusabb megoldás az lehet, ha minél kisebb területen alakítjuk ki ezt. Ha nincs mód arra, hogy fürdőkádunk is legyen, érjük be egy zuhanytálcával.

- Nappali teakonyha és étkező - amerikai konyha! Nem kell külön helyiségeket kialakítani nekik. Együtt tökéletes hatást keltenek. 

Bútorok amelyek mindenképpen kellenek:

ELŐSZOBA: Előszoba bútor, cipős szekrény vagy fogas

HÁLÓSZOBA: Franciaágy ágyneműtartóval vagy ágykeret tárolókkal, gardróbszekrény térelválasztóként is szolgálhat bennünket.

NAPPALI, TEAKONYHA és ÉTKEZŐ: Kanapé vagy sarokülő, kis dohányzóasztal, konyhabútor (kisebb kivitelben 180 cm vagy 120 cm) apró étkező székekkel.

FÜRDŐSZOBA: Fürdőszobabútor

Tipp: Szekrénysor helyett használjunk lengőpolcokat a TV állvány fölé, így spórolhatunk helyet.

Az otthonosság elérése érdekében dekoráljuk kanapénkat díszpárnákkal. Színes, vidám hangulatot kelt majd. Nagyon fontos, hogy helyezzünk el növényeket a lakásban. A zöld szín és a növények nyugalmat, igazi otthon érzést varázsolnak. Helyezzünk képkereteket, fotókat ide-oda a falainkra. Meglátod milyen barátságos otthonod lesz! Szerezzünk be egy-két dekor tárgyat: vázát, gyertyát, akár tárolódobozokat. Tárolódobozokkal a nem kívánt tárgyainkat is rendszerezni tudjuk majd. 

Hiányzik még valami? Böngésszen kedvére a Megfizethetobutor.hu oldalon, amennyiben kérdése van, forduljon csapatunkhoz!