Így nagyobbnak tűnik - térnövelési trükk

1. Tolóajtó

A lakásban a legtöbb holtterekért az ajtók okolhatóak. Azzal, hogy biztosítani kell, hogy nyílni tudjon, nagyon sokszor komoly dilemma elé kerülünk. Bár nem a legolcsóbb megoldás, de mindenképpen hatásos, ha a megszokott nyíló verzió helyett tolóajtót választunk. Ez nem eredményez holt tereket, mivel amikor kinyitjuk, becsúszik a falba, ezzel megkímélve minket a fejtöréstől, hogy hogyan nyerjünk plusz teret.

2. Lépcső

A galériák vagy emeletek nagyon jó térnövelők, de a lépcsők egyik nagy hátránya, hogy igen komoly holt tereket tudnak létrehozni. Ez ellen is lehet azonban védekezni. Vagy csigalépcsővel dolgozunk, vagy pedig beépítjük a kimaradó részt. Itt remekül elfér néhány polc, akár zárható szekrény is, de akkor is jó szolgálatot tehet, ha dolgozósarkot alakítunk ki a lépcső alatti területen.

3. Falak

Amikor egy alapvetően kicsi teret akarunk optimálisan kihasználni, akkor ne felejtsük el, hogy a falak nem csak arra valóak, hogy elhatárolják a szobákat, és tartsák a festést. A bútorok és a technikai kiegészítők többsége olyan kialakítással rendelkezik, amivel könnyedén a falra lehet szerelni őket. Ez egy szekrény esetében nem nagy könnyebbség, de a tévéállványt, vagy a hangfalak tartóját rögtön el lehet felejteni, hiszen ezek remekül elvannak függőleges felületen is.

4. Tükör

A tervezők már nagyon régóta tisztában vannak vele, hogy egy tükör segítségével megdöbbentően lehet tágítani a teret. Ehhez nem is kell más, csak ügyes elhelyezés. Az igaz, hogy viszonylag nagy darabot kell használni, de ez a kiegészítő nem túl drága, és valóban drasztikus változásokat eredményezhet, mind látványban, mind pedig érzésben.

5. Színek

A kicsi tereket tovább szűkítik a sötét árnyalatok. A legjobb, ha fehérrel dolgozunk, mert az biztosan kinyitja a szobát, de ha nem szeretnénk ennyire steril helyiséget, akkor is maradjunk a világos színeknél. A sárga, a világoskék, vagy akár egy halványzöld mind azt a képzetet keltik, hogy a szobába rengeteg fény jut, ez pedig nagyon eredményesen tágítja a rendelkezésre álló teret.

6. Ablak

Természetesen nagyot dob egy aprócska szobán, ha hatalmas ablakai vannak. Ha azonban nincsenek, akkor is tehetünk úgy, mintha ez nem így lenne, ezzel pedig növelhetjük a térérzetet. Ehhez nem is kell más, mint az, hogy könnyű anyagú függönyöket használjunk, amiket egészen a földig lógassunk le. Így olyan érzésünk lesz, mintha az ablak is hatalmas lenne. Ha a helyiségben kevés is a fénybeeresztő felület, akkor néhány léc, némi üveg, és rejtett világítás segítségével készíthetünk ál – ablakot is, amit ugyancsak függönyözhetünk.

Tipp

A térnövelés egyik legkönnyebb és legolcsóbb módja a rend. Egy alapvetően kicsi szobában az is nagyon feltűnő, ha két újságot az ember az asztalon hagy. Ha azonban mindent elpakolunk, akkor optikailag nagyobbnak érezhetjük a teret – illetve nem érezzük kisebbnek attól, hogy zsúfolt. A térnagyítás nem olyan nagy ördöngösség, csupán egy kis kreativitás kell hozzá. Az, hogy valakinek kicsi a lakása, még nem jelenti azt, hogy úgy is kell, hogy kinézzen.