Add meg irányítószámod, hogy a szállítási időt pontosan meg tudjuk határozni!

Irányítószám
A hálószoba berendezése – „Sokkal többet kaptunk a pénzünkért…”

Egy kedves ügyfelünktől kapott visszajelzés után született meg bennünk a gondolat, hogy vásárlóink beszámolóin keresztül mutassuk be, hogyan lehet ízlésesen, mégis pénztárcabarát módon otthonossá varázsolni egy helyiséget. A cikksorozatunkat útnak indító részben egy nappali újragondolását mutattuk be, a most következő fejezetben pedig egy hálószoba berendezése kerül a középpontba.

Az alábbiakban Gábor osztja meg velünk a történetét, aki sokáig egyedül élt, de miután összeköltözött a feleségével, változtatnia kellett hálószobája kialakításán. Beszámolójában megosztja velünk, hogy milyen szempontokra figyeltek oda a bútorok kiválasztásánál, és azt is elárulja, hogyan sikerült 300 ezer forint alatt maradniuk.

A hálószoba berendezése lépésről lépésre

„A mi esetünkben nem a bútorok kiválasztása, és nem is a festés vagy a burkolás volt a legelső lépés. Nálunk egy fal lebontásával kezdődtek el a munkálatok. Az eredeti felállás szerint volt egy nagyobb nappalim, valamint két aprócska, 8 négyzetméteres szobám. Miután összeköltöztünk a feleségemmel, úgy határoztunk, hogy kettőnknek nagyobb térre lesz szüksége a nyugodt pihenéshez, ezért a két fél szobából a közfal kibontásával egy 16 négyzetméteres helyiséget hoztunk létre.

A szoba alapterületének megváltoztatása után kiválasztottuk a fal színét és az új burkolatot, végül pedig eljutottunk a hálószoba berendezéséhez szükséges bútorok megrendeléséhez. (Nem voltunk biztosak benne, hogy a félretett összeg elég lesz-e, ugyanis a közfal eltüntetése, valamint a szoba átfestése és leburkolása sokkal több pénzt emésztett fel, mint azt a munkálatok előtt gondoltuk. Az eredetileg tervezett 500 ezer forint helyett csak 300 ezer forintunk maradt a lakberendezési tárgyakra).

Az ágykeret kiválasztása volt a legfontosabb

Természetesen legelőször az ideális ágy megtalálását tűztük ki célként. Úgy voltunk vele, hogy ha a szoba átalakítása után csak egyetlen bútort tudunk beszerezni, akkor annak egy kényelmes, praktikus és fiatalos ágykeretnek kell lennie (a matracot már korábban megvásároltuk, így a 160x200 centiméteres fekvőfelülethez kellett igazodnunk – ez valamelyest tovább nehezítette a helyzetünket, de a Megfizethetőbútornak köszönhetően sikerrel jártunk).

A Silva ágykeret azonnal levett bennünket a lábunkról. Nem csak megfelelt az elvárásainknak, de bőven túl is szárnyalta őket. A különleges kialakításnak hála se komódokat, se éjjeli lámpákat, se díszpárnákat nem kellett külön vennünk. Mindent megkaptunk az ágykerettel együtt:

  • az apró kiszökelléseken a feleségemnek és nekem is elegendő helyem van, hogy a legfontosabb dolgainkat tároljuk,
  • a beépített LED lámpáknak köszönhetően úgy is tudunk az ágyban olvasni, hogy nem zavarjuk a másikat,
  • a fejtámlába épített puha panelnek hála pedig a hátunk megtámasztásáról sem kell külön gondoskodnunk.

Helyet kellett találnunk a ruháknak és a tévének

Hogy a ruhatároló kiválasztását is megnehezítsük, a gardróbszekrénnyel szemben is volt egy speciális elvárásunk: szerettük volna, ha a ruhák tárolása mellett helyet biztosít egy kisebb méretű tévének is. Nem gondoltuk volna, hogy lesz olyan bútor, ami meg tud felelni ennek a szempontnak, de egy rövid keresgélés után szembe jött velünk a megoldás.

Az Adely gardróbszekrény négy kihúzható fiókjával, eltolható tükrös ajtajával, három részre osztott ruhatárolójával, és egy televízió tárolására is alkalmas bemélyedésével minden szempontból megfelelőnek bizonyult a számunkra.

Erősen gondolkodtunk rajta, hogy ha a Silva ágykeretet választottuk, akkor az összhang érdekében a többi kiegészítőt is érdemes lenne abból a termékcsaládból beszerezni, de az Adely gardróbszekrény kinézetre annyira passzolt az ágykerethez, hogy inkább mellette döntöttünk.

Egy utolsó kis kiegészítőre is maradt pénzünk

Mivel se komódokra, se éjjeli lámpákra, se tévéállványra nem kellett külön költenünk, ezért úgy döntöttünk, hogy még belefér a keretbe, ha feldobjuk a szobát egy fiatalos szőnyeggel. Ebben az esetben csak az volt a szempont, hogy színben harmonizáljon a már kiválasztott elemekkel, és pucér lábakkal is kellemes legyen rajta járkálni.

Így esett a választásunk a 140x200 centiméteres Tianna szőnyegre, amit félig az ágy alá csúsztatva helyeztünk el.

Osztottunk, szoroztunk, baromi jól jártunk

Az extrákkal felszerelt Silva ágykeretet 112 000 forintért, a speciális kialakítású Adely gardróbszekrényt akciós áron 120 000 ezer forintért, a Tianna szőnyeget pedig 24 000 forintért szereztük be. A végösszeg 256 000 forint lett, amiben az ágykeretbe beépített komódok és a LED lámpák is benne voltak. Úgy sikerült tehát az előzetesen kalkulált összeghez képest 44 000 forint plusszal zárnunk, hogy sokkal többet kaptunk a pénzünkért, mint amire eredetileg számítottunk.

Bízunk benne, hogy Gábor története ötletet adott a hálószobád újragondolásához. Ha további inspirációra van szükséged, nézd meg a Megfizethetőbútor teljes kínálatát, és csapj le a legjobb ajánlatokra: KATTINTS IDE!